Nem tolonganak a babaváró hitelért

Folyamatosan csökken az érdeklődés.

A gyermekvállalás előtt álló házaspárokat célzó babaváró hitel már nem elég vonzó – írta meg a Telex . Azok a bankok, amelyek ilyen típusú kölcsönt kínálnak, számos kedvezménnyel próbálják meg arra ösztökélni a házaspárokat, hogy tőlük vegyék fel a babavárót, de összességében már messze nem érdeklődnek iránta annyian, mint a korábbi években.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezen az sem változtat, hogy akár negyedmillió forintot is jóváírnak az új hitelfelvevőknek, és más módon is igyekeznek kedvezni az új ügyfeleknek.

A babaváró hitel igénylése egy másik hitel miatt eshetett vissza A BiztosDöntés.hu adataiból kiderül, hogy augusztusig ugyan 5 százalékos bővülést produkált a babaváró, ami 15 194 új szerződéskötéssel teljesült, ám százalékos arányban a kihelyezett összeg növekedését elsősorban az generálta, hogy 10 millió helyett most már 11 millió forint a maximálisan igényelhető összeg, amivel a hitelt felvevők közül sokan élnek is.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek