A kaszinók is zárnak este tizenegykor

A kormány a péntek este megjelent rendeletével módosította az egyes járványügyi szabályokat.

Lényeges döntés, hogy a játékkaszinóknak és kártyatermeknek is be kell zárniuk este 11 óra és reggel 6 óra között (hasonlóan a többi vendéglátóhelyhez). Ennek értelmében "a játékkaszinók és a kártyatermek területén 23.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak, az üzemeltető képviselői, valamint a műszaki feladatokat ellátó személyek kivételével tilos tartózkodni".

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Múlt héten már előkerült, hogy a vendéglátóhelyek közül a kaszinókra nem vonatkozik a korlátozó intézkedés és nyitva lehetnek egész éjszaka. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor október elején jelezte, hogy indokolt lehet felülvizsgálni ezt a szabályozást.

Az e heti Kormányinfón pedig a tárcavezető bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében a kaszinókra is vonatkozik a korlátozás. A rendelet mától, vagyis október 10-étől hatályos - írja a penzcentrum.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek