A nyolcadik osztályos fiú ütötte, rúgta a tanárt, mert elvette tőle a mobiltelefont

Az ügyészség pártfogót rendelt ki és többek között előírta a bocsánatkérést is.

A Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott egy 15 éves fiúval szemben, aki az iskolaudvaron bántalmazta a tanárát - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A határozat szerint a nyolcadik osztályos fiú idén májusban egy Győr környéki településen – tanítási időben – az udvaron a padon ülve játszott a telefonján. Ezt észlelte az osztályfőnöke, aki számonkérte a fiút, amiért megsértette az iskola házirendjét, amely szerint a diákok nem használhatnak ilyen típusú digitális eszközöket a tanítási időben az iskola területén, majd elvette az eszközt azzal, hogy azt tanítás után lehet az igazgatói irodában átvenni. A tanár ezzel visszaindult tanórájára.

A fiú ekkor dühbe gurult, hangosan szidalmazni kezdte a tanárt és az édesanyját, valamin lopásnak minősítette a tanár eljárását. Ezt követően utána eredt, és egy alkalommal ököllel hátba, lapocka tájékon ütötte a tanárt, majd meg is rúgta őt.

A fiú cselekményével elkövette a garázdaság vétségét és a becsületsértés vétségét.

Az ügyészség a fiatalkorú elkövetővel szemben az eljárást egy év időtartamra felfüggesztette és megállapította, hogy ez idő alatt pártfogó felügyelet alatt fog állni. Magatartási szabályként pedig előírta a bocsánatkérést a tanártól, írásbeli dolgozat készítését egy ismert személy indulatkezelési nehézségeivel való megküzdéséről, továbbá napló vezetését konflikuskezelési tapasztalatairól.

Amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el, a gyanúsítottal szembeni büntetőeljárás megszüntetése várható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek