Felélték a más pénzét

Másfélmillió forintot találtak az üresen álló lakásban.

A korábban hajléktalan életmódot folytató párnak a munkaadója engedte meg, hogy az édesanyja üresen álló lakásába költözzenek. Itt találták meg a pénzt, ami miatt most bíróság elé kerülnek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a házba beköltöző nő törölköző keresése közben, a szekrényben talált egy fémdobozt, benne forintot és eurót tartalmazó három borítékkal - bennük összesen legalább másfél millió forinttal.

A pénzen a pár arany ékszereket, mobiltelefont, élelmiszert és italokat vásárol, továbbá annak egy részét gyermekeiknek ajándékozták - nem szólva egy szó sem a ház tulajdonosának a borítékokról.

Az ügyészség az elkövetőket nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével vádolja. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyben a Győri Járásbíróság fog érdemi döntést hozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek