A Vitnyédi utcának a Ferenczy János és Csarnok utcák közötti szakaszát közmű-rekonstrukciós munkák miatt előreláthatólag október 22-ig lezárják a gépjárműforgalom elől. Az utca látványosan le van zárva a Ferenczy felől, a házak között nagy gépek is dolgoznak. (A hihetetlenül rossz időjárás miatt valószínűleg nem is tudnak olyan ütemben haladni, mint szeretnének.) A legtöbben innen szoktak behajtani a vásárcsarnok felé, ezt most nyilván nem tehetik.
A környező utcákban is ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a beruházás miatt. A Csarnok utcában a Dózsa György utcáig kétirányú a forgalom, tehát ne lepődjön meg, ha szembejön valaki és ne is itt próbáljon meg parkolni. A Lackner Kristóf utcából lehet most behajtani a piac felé (a Roth kollégiuma mellett), tehát az egyébként is egyirányú utca forgalmi rendjét átfordították.
Ne megszokásból vezessenek, figyeljék a táblákat is.
