Hárman haltak meg tegnap az utakon

Öten pedig súlyosan sérültek.

Magyarország területén október 19-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 40 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 5 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szolgálatot ellátó állomány összesen 214 személyt fogott el, közülük 39 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 98 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 203 személyt állítottak elő, köztük 124 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 103 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 118 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 18 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Tizenöt határsértőt is elfogtak a rendőrök.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek