Vasárnap egy órával többet alhatunk!

Kiszámolták: fejenként 450 forintot lehet megspórolni vele.

Ahogy minden évben megszokhattuk, hamarosan ismét óraátállításra kell készülni. Ez évente kétszer fordul elő, más-más időpontban, március és október egyik előre kijelölt vasárnapján.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Idén is így lesz: 2020-ban október 25-én hajnali 3-ról 2-re fognak visszaállni a digitális órák, az analógokat pedig ennek alapján egy órával kell majd visszafelé tekerni.

Magyarországon először a 20. század közepén, 1954 és 1957 között vezették be a tavaszi és téli óraátállítást elektromos kapacitási nehézségek miatt, majd eltörölték, és újra csak 1980-ban, energiamegtakarítási céllal tért vissza az emberek életébe. Ezzel ugyanis sokkal jobban kihasználhatók voltak a napfényes órák, és kevesebb áramot használtak.

Van aki támogatja, van, aki elutasítja az óraátállítást.

A 2000-es évektől kezdve viszont évről évre vita övezi, hogy valóban szükséges-e a változtatás, hiszen bár egy óra tavasszal és egy óra télen nem tűnik soknak, mégis hatással van az emberi szervezetre. Sokaknál ugyanis megzavarja a működését, felborítja a hormonháztartást, ezáltal az erre érzékenyebbek minden évben ki vannak téve a problémának.

Ráadásul a korábbi energiamegtakarítási célt is csak nagyon minimális mértékben szolgálja, hiszen kiszámolták, és 2018-ban mindössze 450 forintot lehetett így megspórolni fejenként – olvasható a femina.hu-n.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek