Hárman haltak meg tegnap az utakon, mindhárman motorosok voltak

Az egyik balesetben a házaspár mindkét tagja életét vesztette...

Magyarország területén október 23-án a 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 28 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét 8 súlyos és 18 könnyű sérüléssel végződött. Mindkét tragikus balesetben motorosok vesztették életüket.

Nem tudni, miért tért át az autó a szemközti sávba, egy házaspár halálát okozva ezzel.
Donka Ferenc MTI
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Két külön motorral haladt egy vaskúti házaspár, amikor Sükösd közelében egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba, és az ütközést már nem tudták elkerülni. Először a 44 éves férfi által vezetett motorkerékpár csapódott bele a kocsiba, majd az ütközés erejétől keresztbe fordult autóba az 50 éves nő is belehajtott. A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak, de már egyiküket sem tudták megmenteni. A helyszínen mindketten életüket vesztették.

Áttért a szemközti sávba, majd az útról letérve szalagkorlátnak ütközött egy motorkerékpáros ugyancsa október 23-án a 1111. számú úton, Pilisszentkereszt térségében. A baleset következtében a motort vezető 49 éves férfi a mentők újraélesztési kísérletei ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrség honlapja egy sor más intézkedésről is beszámol. A szolgálatot ellátó állomány összesen 198 személyt fogott el, közülük 32 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 118 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 189 személyt állítottak elő, köztük 97 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 12 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 87 esetben történt.

Magyarország területén a rendőrök és katonák 149 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 19 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Hat határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 3 személy ellen közokirat-hamisítás, további 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek