Sínekre rakott jelzőtáblával „stoppolta” le a tehervonatot

A vádlott szerint annak a táblának nem volt semmi értelme.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen, aki egy Győr melletti település vasútállomásán egy vasúti jelzőtáblát kivett a helyéről és keresztben a vágányra tette az érkező tehervonat elé.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádirati tényállás szerint a hajléktalanként élő férfi 2019 októberében egy Győr melletti település vasútállomásán a vágányok közül kivette a helyéről a „Vigyázat áthaladó vonat” jelzőtáblát, és a táblát a sínekre fektette, az érkező tehervonat elé. A vonat vezetője észlelte az akadályt és meg tudott állni előtte. Mikor a vonatvezető kiszállt, hogy a táblát félrerakja, a vádlott felkapaszkodott az egyik vagonra és csak felszólításra mászott le onnan.

Rendőrségi kihallgatása során a vádlott elmondta, hogy szerinte annak a táblának nem volt semmi értelme, ezért szedte ki, és tette keresztbe a sínen, hogyha jön valaki, akkor választ ad arra, hogy miért van ott a tábla.

A vádlott ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható - áll az ügyészség közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek