Sok kultúra sokféleképpen emlékezik meg az őszről, azaz a télhez vezető útról. Másként látták ezt a görögök, másként a rómaiak és megint csak másként a kelták. Mégis javarészt közös bennük, hogy október vége valami új, valami más nyitánya volt. Valamié, ami nem ennek a világnak a része, amikor a sötétség a fénnyel összeér és az élők világa, a mi világunk, kissé homályosabbá válik – olvasható a Soproni Múzeum régészeti naplójában.
Azt nem tudjuk, hogy a régészeti korszak keltái miként ünnepelték (ünnepelték-e egyáltalán) a ma Halloween-nek nevezett napot, mert erről egyetlen korabeli forrás se szól. Sőt, még a Halloween egyik ősének mondható Samhain-ünnep első írásos említése sem régebbi a 10. századnál. (Hogy éreztessük az időmélységet: ekkor még éppen kalandozunk keresztül-kasul Európában.) Ezért de facto „keltákat” látni ekkor eléggé kétséges. Valami lehetett, de semmi sem biztos.
Mindenszentek (november 1.) és Halottak napja (november 2.) jellegükben egészen más, egyértelműen a kereszténységgel összekapcsolható ünnepek. Érdekesség, hogy ezek első megünneplése is a 10. századra tehető. Így bármilyen furcsa is, de azt kell mondanunk, hogy kettő, alapvetően az európai kontinenshez köthető, ámde más-más kulturális hátterű eseményre reflektál korunk társadalma.
Az antik Mediterráneumban számos elképzelés élt a holtakkal kapcsolatban, és a túlvilág is legalább ilyen változatos képet öltött. Talán a legismertebb gondolat ezek közül az, amely szerint az elhunytak lelkét Kharón, az alvilág révésze csónakáztatja át egy folyón. Erre pedig az egyik bizonyíték a Sopronban található sírkőtöredék.
