Túlélők a steril zónában – 26 új baktériumfajt találtak a NASA tisztaszobájában

A NASA egyik tisztaszobájában, ahol a Phoenix űrszonda összeszerelése zajlott, 26 eddig ismeretlen baktériumfajt azonosítottak a kutatók. A felfedezés rávilágít arra, hogy a földi mikrobák nemcsak a legszigorúbb körülmények között képesek túlélni, de akár az űrbe is velünk tarthatnak.

Az űrmissziók előkészítése során kiemelten fontosak az úgynevezett tisztaszobák, ahol az űreszközöket steril környezetben szerelik össze. Ezeket a helyiségeket úgy alakítják ki, hogy a lehető legkisebb eséllyel kerüljenek be oda földi mikroorganizmusok – ám mint kiderült, a gyakorlatban ez nem mindig sikerül – írja a hvg.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A NASA, valamint indiai és szaúd-arábiai kutatók a Phoenix űrszonda 2007-es összeszerelésének helyszínén vizsgálták meg a mikrobiológiai környezetet. A mintákból összesen 215 baktériumtörzset szekvenáltak, ezek közül 26 faj eddig ismeretlen volt a tudomány számára.

A Microbiome tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint ezek az új baktériumfajok rendkívül ellenállók: nemcsak a fertőtlenítőszerekkel és a sugárzással szemben bizonyultak strapabírónak, de a tisztaszobák zord klímáját is jól viselték. Ez felveti annak lehetőségét, hogy akár az űrben is képesek lennének túlélni – ami komoly bioetikai és környezetvédelmi kérdéseket vet fel a bolygóközi missziók szempontjából.

A felfedezés azonban nem csak veszélyt jelent: a kutatók szerint ezek a túlélő mikroorganizmusok az orvoslásban, az élelmiszeriparban vagy más iparágakban is hasznosíthatók lehetnek a jövőben.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek