Hétvégén is akadt dolga a rendőröknek

Győr-Moson-Sopron vármegyében 22 baleset, hét elfogás, 15 előállítás, öt ittas vezetés a hétvége mérlege.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 72 órában összesen 22 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből öt személyi sérüléssel végződött - közölte hétfőn a rendőrség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, ötöt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Előállítás 15 esetben történt, 7 embert bűncselekmény elkövetésén, ötöt ittas vezetésen értek tetten, egyéb ok miatt pedig három személyt kísértek be az illetékes rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 1223 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során öt esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 23 esetben éltek a járőrök, 22 személy esetében közigazgatási, míg 68 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek