Szeles, esős napra lehet számítani

Nem árt az esernyő.

A pára és köd feloszlását követően a legtöbb helyen sok napsütés várható, de olykor változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést - írja a met.hu. Késő estétől frontális felhőzet érkezik, ebből északon, északnyugaton már eső, zápor is előfordulhat. A déli szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható, de a felhősebb északi határvidéken ennél hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 9, 15 fok közé hűl le a levegő.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Este a Dunántúlon fokozatosan beborul az ég, és ott többfelé várható eső, zápor. A keleti országrészben is erősen megnövekszik a felhőzet, de a Tiszántúlon még reggel is vékony marad a felhőzet. Reggel a Duna-Tisza közén, illetve északkeleten alakulhat ki helyenként csapadék. A délnyugati szél északnyugatira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de északkeleten helyenként ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek