A rendőrök a lakosság segítségét kérik

Garázdaság miatt keresik a győri nyomozók az ismeretlen férfit.

A Győri Rendőrkapitányság a 08010/3595/2020. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020. szeptember 18-án 14 óra 30 perc és 2020. szeptember 19-én 15 óra között Győrben, a Széchenyi István Egyetem sorompóval ellátott parkolójában megrongálta egy gépjármű visszapillantó tükrét. Az elkövetőről fényképfelvétel készült - olvasható a rendőrség honlapján.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek