A magyar határ közelében fekvő csaknem 700 lakosú Lókon (Unterfrauenhaid) lovak sérültek meg és háziállatok tűntek el. Már a rendőrség is nyomoz és a helyhatóságok is keresik a tetteseket.
Lisa M. két évvel ezelőtt családjával együtt költözött a faluba, a Kurier-nek mesélt a történtekről. A család öt lovat tart nyitott istállóban. Három héttel ezelőtt a tulajdonos súlyos sérülést talált Flora nevű lován. "Reggel bejöttem az istállóba, és két vérfoltot fedeztem fel" - írja le Lisa. A megkeresett állatorvos sem tudta megmagyarázni, hogyan következett be a ló sérülése, de nem zárta ki az állat bántalmazását.
Néhány nap múlva a Wanda névre hallgató ló is megsérült, a szeme erősen könnyezett. A bécsi állatorvosi rendelőben sem tudták megmenteni a kanca szemét. Tulajdonosai számára rejtély, hogy a sérülések miként keletkezhettek. "Átkutattuk az egész környéket, és megnéztük, miben sérülhettek meg a lovak. De nem találtunk semmit" - mondták el a lapnak.
De újabb és újabb események is borzolják a lókiak idegeit. Ismeretlenek petárdákat dobtak az állatok karámjába több gazdánál is. Macskák is eltűntek a környéken, egyet pedig megmérgezve találtak. A gyerekek játszóhelyén pedig egy szögekkel kivert husángot fedeztek fel.
A település polgármestere, Friedrich Kreisits és Thomas Niklos alpolgármester is kénytelen volt a rendőrséghez fordulni: egyikük autójára festéket öntöttek, a Kreisits család házának falára pedig Covid19 + 1 feliratot fújták. De valaki a hivatal homlokzatát is összekente.
A polgármester már tájékoztató levelet is írt a lókiaknak: "Felszólítom az egész helyi lakosságot, hogy az esetekkel kapcsolatos észrevételeit jelezze nekem, az önkormányzati hivatalnak vagy az illetékes rendõrségnek" - állt írásában.
Hogy van-e összefüggés az esetek között, azt egyelőre sem a helyi főnök, sem az alpolgármester, sem a rendőrség nem tudja. Nyomozunk - közölték a hatóságok.
