A szokásos: lengyel autóban román sofőr és hét szír utas

Még a csomagtartóban is utaztak.

Négy megyére kiterjedő akció keretében ellenőriztek a rendőrök egy lengyel honosságú gépkocsit november 28-án 22 óra 45 perckor. Az M1-es autópálya 73-as kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon megállított járműben a román állampolgárságú sofőrön kívül – az utastérben, illetve csomagtartóban – további hét, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök őket, illetve a jármű vezetőjét elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A rendőrök a menekülteket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg a sofőrrel szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek