A SOSZI az intézmény munkatársainak járványügyi munkájáról adott ki közleményt

Miután tegnap napvilágot látott, hogy a Balfi utcai Idősek Otthonában 105 lakó és 49 gondozó kapta el eddig a koronavírust, valamint elhunyt 12 személy is, a Soproni Szociális Intézmény ma közleményt adott ki a munkatársai járványügyi munkájáról. Ebből kiderül többek között, hogy az első tesztelésnél kiszűrt ellátottakat, két kórházban ápolt személy kivételével felszabadították a járványügyi elkülönítés alól, jelenleg pedig hét dolgozójuk van még otthon karanténban. Íme a közlemény.

A koronavírus-járvány második hulláma Európa valamennyi országát komoly kihívás elé állította, mivel a vírus mostanra minden intézményben és közösségben jelen van: ez alól pedig Magyarország, illetve városunk, Sopron sem jelent kivételt. Míg nem áll rendelkezésre vakcina, ezt a járványt megfékezni nem, csupán lassítani tudjuk. Ennek érdekében Magyarország Kormánya, Sopron MJV Önkormányzata és a Soproni Szociális Intézmény is számos olyan szigorító intézkedést hozott meg a járvány kirobbanása óta, mely ezen védekezést szolgálja.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az első tesztelésnél kiszűrt ellátottakat, - két kórházban ápolt személy kivételével - felszabadították a járványügyi elkülönítés alól. Jelenleg ők panasz- és tünetmentesek, megfigyelésük folyamatos. Mindemellett jelenleg hét dolgozónk van még otthon karanténban. Természetesen a dolgozók figyelmét folyamatosan felhívjuk a tesztelés fontosságára, a rendszeres tesztelésükre pedig lehetőséget biztosítunk.

Dolgozóink az előírt szigorú eljárásrend szerint, a higiéniai előírások mentén, a legmagasabb szintű biztonsági védőfelszerelésben, rendszeres fertőtlenítés mellett végzik munkájukat. Az idősotthonaink működése biztosított, az ott lakók gondozása és ellátása pedig továbbra is zavartalan.

A hozzátartozókkal a kapcsolattartás folyamatos, illetve továbbra is van lehetőség online kapcsolattartásra.

Kérem, hogy ezen emberpróbáló időkben, segítségükkel és támogatásukkal biztassák az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók munkáját, mert a támadások megnehezítik a járvány elleni harc frontvonalában dolgozó emberek munkáját és mindennapjait. Az éles helyzetek megoldása nem a közösségi média felületén zajlik, hanem gondozottjaink ágya mellett, ahol most az idő az ellenségünk.

Köszönettel tartozom az intézményünk valamennyi munkatársának, akik a jelenlegi helyzetben is a legmagasabb színvonalon, példamutató helytállással látják el hivatásukat mind az idősotthonainkban, mind az adminisztratív és egyéb más területeken.

Sopron, 2020.11.29. Péli Nikoletta, igazgató

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek