Kedden ugyanis a belga médiumok elkezdtek beszámolni egy szexorgiáról, melyre pár nappal ezelőtt Brüsszel egy bárjában csaptak le. Tudni kell, hogy a Covid-19 járvány miatt Belgiumban is szigorú biztonsági intézkedések léptek életbe, ebbe pedig semmiképp nem tartozik bele egy 25 fős "házibuli", ahogy Szájer fogalmazott. A helyi sajtó szerint több diplomata, valamint legalább egy politikus, egy "nemrég felmondását beadó" magyar EP-képviselő is jelen volt. Arról is terjedtek a hírek, hogy ő (vagy valaki más) a kiérkező rendőrök elől az ablakon keresztül, az ereszcsatornán kapaszkodva akart elmenekülni.
Lemondott EP mandátumáról Szájer József
2020.
November
29.
10:39
Természetesen a közösségi médiában el is kezdődött a találgatás, ki lehet az a bizonyos EP-képviselő. Azoknak volt igaza, akik Szájer Józsefre gondoltak: nem sokkal később kiadott egy közleményt, melyben elismerte, hogy részt vett a partin.
"A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek."A brüsszeli ügyészség szerint kábítószert is találtak a parti helyszínén, sőt, konkrétan Szájer József hátizsákjából került elő drog. Szájer egyébként a már korábban említett közleményben erre is kitért:
"Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom. ”
