A vádirati tényállás szerint a vádlott 2017. évben vagyonnal már nem rendelkezett, vállalkozása tönkrement, ezért ismerőseitől kért pénzt. 2017 tavaszán 60 éves ismerősének azt állította, hogy egy elhunyt külföldi személy után ő fog örökölni, és azért kért kölcsön, hogy a banki ügyeket tudja intézni. Később azt állította, hogy külföldi rokona halt meg és az illeték kifizetésére kell neki pénz - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
A sértett egy év alatt, 41 alkalommal, összesen legalább 3 millió forintot adott át a vádlottnak, aki ezt nem fizette vissza. Mikor a sértett már nem adott több pénzt, és követelte vissza az átadott összegeket, a vádlott megromlott egészségi állapotára hivatkozva nem fizetett, majd elköltözött, elérhetetlenné vált a sértett számára.
Ugyanebben az időszakban a vádlott egy 59 éves ismerősét is kihasználta, oly módon, hogy mikor a sértett férje elhunyt, felajánlotta segítségét és nagy haszonnal kecsegtető befektetést ajánlott. A sértett 2017 tavaszán hat alkalommal, összesen több mint 2 millió forintot utalt át a vádlottnak, aki az átvett összegeket a megszabott határidőkben nem fizette vissza. A sértett követeléseire megromlott egészségi állapotára hivatkozott, majd elérhetetlenné vált...
A vádlott ellen folytatólagosan, üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel öt év szabadságvesztés is kiszabható.
Hogy mindez hol történt a megyében, arra nem tért ki az ügyészség tájékoztatója.
