A civilek támogatását kéri az érdekszövetség

Segélykiáltást küldött az államnak a Nyugdíjasok Országos Szövetsége.

Nehéz időket élünk, és ezt ma minden felelősen gondolkodó politikusnak tisztán kell látnia - kezdi levelét az államnak küldött nyíltlevelét Némethné Jankovics Györgyi a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke, aki szerint az idei válságos évben súlyos veszélybe kerültek a többek között időseken, rászorulókon segítő civilek. Kérik, hogy a döntéshozók támogassák azokat, akik sokszor az állam és az önkormányzatok helyett segítik az embereket.

Olyan helyzetben vannak az emberek és a kormányok is, amelyre nem volt példa a közelmúlt történelmében, így a gondok kezelésére sincsenek bejáratott, alkalmazásra kész minták, példák. A döntéshozóknak kell kitalálni, és felelősen eldönteni, melyik a helyes út a kilábalásra, a problémák megoldására - írja Némethné Jankovics Györgyi, aki szerint bár a gazdasági élet szereplőin és az embereken valamennyire próbált segíteni a kormány és az állam, de a kormányzati felelősség nem jutott el még a közhasznú szerveződésekhez - idézi a segélykiáltásnak is beillő levelet a Napi.hu .
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az államtól, az önkormányzattól átvállalt feladataikat sok esetben bármilyen ellenszolgáltatás nélkül végző szervezetek, az önkéntesek pontosan azokon a helyeken segítenek a legnagyobb probléma van: a végeken, az egyes embereknél, az egyedül élőknél, a magányosoknál, a szegénységben élőknél, vagy például a demenciával küzdő időseknél. A feladatok fontossága a sok rászoruló nyugdíjas, család és szegény állampolgár miatt ezeket el kell végezni, de egyre lehetetlenebb küldetés a jelenlegi időszakban. A NYOSZ elnöke szerint az "adományozó kedv, lehetőség beszűkült, hiszen az adományozók saját gondjaikkal vannak elfoglalva. Állami - normatív - támogatással pedig nem szokás nálunk civileket elismerni."

"Kérjük, segítsenek! Ennek egy lehetséges - általunk javasolt - módja: kapjanak működési támogatást azon (közhasznú) civil szervezetek (például az előző évi közhasznú bevételeik 10-20 százalékának megfelelő összegben), amelyek önkéntesei például a helyi önkormányzatok ajánlásai szerint tevékenységük alapján erre méltóak. Ezzel a támogatással nem csak a civil szféra érezné elismerve önkéntes munkáját, hanem a bajbajutottak megsegítésének civil feltételei is kedvezőbbekké válnának" - zárja levelét a szakember.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek