Ausztriában mától oltanak

Vasárnap 9 órakor adják be az első koronavírus elleni védőoltást.

Az ország történetének legnagyobb immunizálási kampányában elsőként három nő és két férfi kapja majd meg az ellenanyagot. A 80 év feletti betegeket a Bécsi Orvostudományi Egyetemen fogják beoltani. A legidősebb páciens 93 éves.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az első injekciókat Ursula Wiedermann-Schmidt, az Osztrák Vakcinológiai Társaság elnöke, illetve Thomas Szekeres, az Osztrák Orvosi Kamara elnöke fogja beadni a krónikus betegségekben szenvedő pácienseknek.

A Bécsi Orvostudományi Egyetemen kockázati csoportba tartozó betegekre szakosodott ambuláns osztály működik, az öt önkéntes ott jelentkezett az oltásra - közölte Wiedermann-Schmidt. A gyártó szerint bizonyos védelem már az első injekciótól számított hét napon belül kialakul. Az APA osztrák hírügynökség közölte, hogy már sokan jelentkeztek vakcináért.

Szombaton Ausztriába hozzávetőleg 10 ezer adag oltóanyag érkezett, amit egyenlően osztanak el a tartományok között. Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonban lakó önként jelentkezők kaphatják meg a vakcinát.

Januártól márciusig három részletben további 1 millió adag oltóanyag érkezik Ausztriába. A kormány stratégiájának megfelelően a szépkorúak után a kórházak személyzete - kockázati besorolás szerinti sorrendben -, valamint a több krónikus betegséggel is küzdő idősebbek korosztálya következik.

Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken kijelentette, hogy "az oltással veszi kezdetét a járvány feletti győzelem". Ausztria a többi uniós tagállammal egy időben kezdi meg az immunizálási kampányt. Az országban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 350 484, közülük 5843-an hunytak el a kórban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek