20 milliós befektetést kapott az egyetemi startup

Újabb sikeres félévet zárt a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációs programja. Ezúttal három csapat mutatkozott be a Demo Day keretében, közülük a felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő Lument tartotta befektetésre érdemesnek a zsűri. A négy széchenyis hallgatóból álló csapat húszmillió forintos tőkeinjekciót kapott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2020 ősze volt sorozatban a harmadik félév, amikor elindult az Uni Győr inkubációs program, amelynek keretében szakmai mentorálást és képzést kaptak a jelentkező széchenyis startupok. A szemeszter végén szokás szerint egy külön esemény keretében mérkőztek meg egymással a csapatok a sokmilliós befektetés reményében.

Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője kiemelte, a hallgatói innováció az egyetemi innovációs ökoszisztémán belül fontos szerepet tölt be. „Igyekszünk olyan pályázati konstrukciókkal, képzésekkel és programokkal ösztönözni az egyetemisták és oktatóink vállalkozói tevékenységet, amelyekkel a város és a régió gazdaságát is támogatjuk. Ez a fejlesztői tevékenység a következő európai uniós ciklus egyik fontos célkitűzése, egyben egyetemünk stratégiájának prioritása is, emiatt ezeket a projekteket még éveken keresztül szeretnénk folytatni” – húzta alá az egyetemi docens.

Az inkubációs program zárultával a három legígéretesebb projekt mutatkozhatott be a befektetői zsűri előtt, az úgynevezett Demo Day keretében. A DynaBikeLight kontaktmentes, dinamóhoz hasonló elven működő kerékpárvilágítással foglalkozik, a Lumen egyszerűen telepíthető, hálózatba köthető napelemrendszereket fejleszt, a Cube Coffee pedig újrahasznosítható, környezetbarát kávéspoharával váltaná ki az eldobható csomagolásokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek