Lezajlott a német CDU tisztújítása, amelynek eredményeképp Armin Laschet-et választották pártelnökké, ám a Merkel-korszak után rendhagyó módon ezúttal korántsem biztos, hogy ezzel a következő német kancellár személyének kiléte is eldőlt. Ebben az értelemben véget ért egy korszak a német politikában, de számunkra nem ez, és nem is Merkel kancellárságának utólagos értékelése a fontos, akit egyébként volt szerencsém személyesen is megismerni – ezt majd megteszik az elemzők és a történészek.
Magyarországon, de egész Európában is azért kell foglalkozni a kontinensünk jövőjében kulcsszerepet játszó német politikával és annak mérföldköveivel, mert nem az az igazán fontos kérdés, hogy véget ért egy korszak, hanem az, hogy kezdődik-e új – nevezetesen: meg tudjuk-e haladni végre a háttéralkuk mentén működő Európát?
Egy olyan Európáról beszélünk, ahol az Európai Bizottság csúcsjelölti versengését felül lehet írni zárt ajtók mögött politikai kinevezettek pozícióba ültetésével, ahol ugyanez az Európai Bizottság megteheti azt, hogy lesöpri az asztalról közel 1,3 millió európai polgár és az Európai Parlament többségének akaratát arra vonatkozóan, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében induljon el egy EU-s szintű, egységes jogalkotás, valamint, ahol hosszú éveken keresztül tolerálják Orbán Viktor és a Fidesz jogállam- és demokráciaellenes egypártrendszerének kiépítését az olcsó magyar munkaerőért cserébe – a német gazdaság legnagyobb örömére. Ahol, ahogy elmondtam a parlamentben is, a közös EU-s költségvetésünkről és az újjáépítési alapról kufárkodtak a felek, de nem indultak el a kontinens valódi egyesítése felé.
A CDU tisztújítása megtörtént, Armin Laschet elnökségével azonban sem a kancellár személye, sem a korszakváltás kérdése nem tisztázódott még. Az érdemi változás bekövetkezését számos kétség övezi belpolitikai és európai szinten is, de Armin Laschet előtt nyitva áll a lehetőség, hogy hozzájáruljon egy igazságosabb, demokratikusabb és klasszikus értékeinek megfelelően működő Európához, a Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa közötti új kiegyezéshez, amelyet a néppárti Jobbik régóta célként fogalmazott meg. Ami pedig számunkra különösen fontos: véget vessen az Európai Néppártban régóta húzódó Fidesz-bohózatnak. A kizárás feltételei egyre inkább adottak, a Fidesz pedig álkeresztény és áldemokrata. Ha Armin Laschet komolyan veszi a Néppárt által képviselt értékeket, ezt semmilyen gazdasági vagy politikai érdek ellenében nem tűri tovább.
