Unokázó csalók buktak le a megyében

A csalók korrupt rendőröknek adták ki magukat, milliókat követelve az unoka nevében.

Közel kétmillió forint készpénzt vettek át egy idős férfitól az unokázós bűncselekmény feltételezett elkövetői, amikor a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő egységei és a győri járőrök lecsaptak rájuk.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az elmúlt év végén, valamint ez év januárjában ismét megjelentek az úgynevezett unokázós csalók a megyében. A bűncselekmény elkövetői szinte mindig ugyanazzal a mesével tévesztették meg a gyanútlan időseket. Így történt ez 2021. január 22-én a délutáni órákban Győrben, amikor egy 72 éves idős férfit hívtak fel a szokásos történettel. A kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka, de elmondása szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől, amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe. Ezután az állítólagos rendőr vette át a beszélgetést és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért. Az idős embernek szinte felocsúdni sem volt ideje, mire összeszedte a kért összeg egy részét, már csengetett is az ajtaján egy férfi, aki átvette a pénzzel teli borítékokat, majd gyorsan beült egy autóba, amiben egy nő is tartózkodott.

A győri rendőrök ekkor csaptak le a csaló párosra, akik a korábbi nyomozások során begyűjtött információk alapján kerültek a nyomozók látókörébe. Kiszállították, földre teperték a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét, a tetten ért 28 éves L. Istvánt, és bűntársát a 41 éves A. Jutkát. Mindkettőjük kezén kattant a bilincs, és a helyszínen elvégzett ruházatátvizsgálás során L. István nadrágjának zsebéből előkerült a sértettől korábban átvett közel kétmillió forint. A rendőrök előállították, majd csalás bűntette miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket. L. Istvánt a nyomozók további öt, korábbi hasonló módon végrehajtott bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították. A nyomozók még aznap vissza is adták a becsapott idős férfinek a tőle kicsalt milliókat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek