A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 49 éves, idegrendszeri betegségben szenvedő terhelt azt ígérte a hasonló betegségben szenvedő sértettnek, hogy neki is elintéz egy vizsgálatot orvosánál. Ezért 100 ezer forintot vett át a sértettől, amiért megígérte, hogy el is viszi a más városban lévő orvoshoz, és szállást is intéz neki. Később azonban az ígéreteket nem teljesítette, ez nem is állt szándékában - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
Az ügyészség először feltételes ügyészi felfüggesztés keretében előírta a terheltnek, hogy térítse meg a bűncselekménnyel okozott kárt, így mentesülhetett volna a büntetőjogi következmények alól.
Mivel a vádlott a rendelkezésre álló időszak alatt nem teljesítette az előírtakat, így vele szemben az ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat.
A bűncselekmény miatt az elkövetővel szemben két év szabadságvesztés is kiszabható. Emellett az ügyészég indítványozta, hogy a bíróság a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt is bírálja el.
