Cégmentés bécsi módra

Betársul az osztrák főváros a bécsi cégekbe, hogy megmentse őket a csődtől.

Az osztrák főváros külön céget alapított, hogy segítségével tőkeinjekciót adhasson a koronavírus-járvány miatt válságba került tradicionális bécsi vállalatoknak. A célra 40 millió euró áll rendelkezésre, eddig 250 munkahelyet mentettek meg. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásokból.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Étterem, kávézó, ékszerkészítő, kenőanyaggyártó és elektronikai cég egyaránt található azon vállalkozások között, amelyekben az osztrák főváros nemrég részesedést vásárolt, hogy kisegítse őket a koronavírus-járvány miatt megrendült gazdasági helyzetükből. Egy-egy cég – alapos átvilágítás után – maximum 2 millió euró támogatást kaphat, ami nem haladhatja meg a 20 százalékos részesedést. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásból, ennek menetét és idejét már a szerződés aláírásakor rögzítik.

Michael Ludwig bécsi polgármester, Peter Hanke városi tanácsnok és a Frey Wille képviselői a bejelentés után.
PID / Christian Jobst

Az osztrák főváros 20 millió eurós alaptőkével még tavaly alapította meg a „Stolz auf Wien” ("Büszke Bécsre") Beteiligungs GmbH-t, a többi partner – a Bécsi Gazdasági Kamara és számos pénzintézet – pedig további 20 millióval szállt be, így összesen 40 millió euró áll rendelkezésre a társulásos cégmentésre. A segítségre szoruló vállalkozásoknak először elektronikus szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, majd átvilágítják őket. A harmadik fázisban neves könyvvizsgáló cégek ellenőrzik a jelentkezőket. Pozitív elbírálás esetén pedig a „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH felügyelőbizottsága ajánlást fogalmaz meg a támogatásról az ügyvezetők számára, végül pedig kidolgozzák és megkötik a társulási szerződést. Mivel Bécs segíteni és nem átvenni akarja ezeket a cégeket, már a szerződés aláírásakor pontosan rögzítik, hogy a város mikor, milyen lépésekkel száll majd ki a cégből. A támogatott vállalat tulajdonosának legkésőbb hét év után vissza kell vennie a részesedését.

A „Stolz auf Wien” Beteiligungs GmbH megalapítása óta Bécs eddig nyolc cégbe társult be és 250 munkahelyet mentettek meg. A támogatás megítélése során fontos szempont, hogy a kérelmező tradicionális bécsi vállalkozás legyen, amely szerves része a bécsi identitásnak. Hosszútávon pozitív gazdasági kilátásai legyenek, az adott szektorban nagy legyen a gazdasági jelentősége, illetve jelentős számú munkavállalót foglalkoztasson. A támogatottak között van például a Frey Wille, az Adamol motorolaj- és kenőanyaggyártó, az ottakringi Café Ritter, amely 1907 óta üzemel vagy a Burgtheater híres, eredeti állapotában fennmaradt vendéglője, a Vestibül, amelyet Bécs egyik legjobb szakácsa vezet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek