Felújítják a nagycenki Széchenyi-kastélyt

Mintegy 2,9 milliárd forintos beruházással megújul a nagycenki Széchenyi-kastély. A turisztikai célú fejlesztés alapkövét múlt pénteken tették le a nagyközségben, célja pedig egy zarándokhely létrehozása. A Győr-Moson-Sopron megyében található kastély Magyarország egyik legnevezetesebb műemléke, miután a Széchenyi-család történelemformáló személyiségeinek volt az otthona, 2016-ban nemzeti emlékhelynek nyilvánították.

Keszei László
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A beruházás érinti az Öreg-kastélyt, a Széchenyi-szárnyat, a Virágházat, a Pandúrházakat és a kertet is. Elkészülte után a látogatók betekintést nyerhetnek majd Szchenyi legjelentősebb alkotásaiba, a birtok, valamint a kastély történetébe, illetve a család egykori otthonába. Az érdeklődők megnézhetik majd Széchenyi István dolgozószobáját, megismerhetik hajdan a kastélyba érkező vendégek fogadásának körülményeit és nem utolsó sorban Széchenyi István feleségének, Crescence grófnőnek a világát is. A nemzeti emlékhely átadása 2022-re várható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek