Jakál Adrienn hat pontban foglalta össze javaslatait, amit szerkesztőségünknek is megküldött.
Sopron város önkormányzata 2021. december 31-ig engedje el a soproni székhellyel vagy telephellyel rendelkező vendéglátó vállalkozások teraszai után fizetendő közterület-használati díjat, ezzel segítve a talpra állásukat az újranyitást követően.
Az önkormányzati helyiségben üzemelő vendéglátóipari egységek és más vállalkozások teljes bérleti díját engedje el visszamenőleg 2021. januártól az önkormányzat, amíg nem üzemelhetnek, majd a nyitás után 3 hónapig a bérleti díjak 75 %-át kelljen megfizetniük.
Azoknak, akik önkormányzati ingatlanokban élnek, és a járványhelyzet miatt az elmúlt évben vagy idén veszítették el a munkájukat, az önkormányzat vállalja át a bérleti díjuk 50 %-át.
2020-ban az önkormányzat megemelte az önkormányzati lakóingatlanok után fizetendő bérleti díjat, amelyet a veszélyhelyzet lejárta után 90 nappal kellene fizetni. A helyzetre való tekintettel az önkormányzat 2021. év végéig ennek az összegnek csak a 75 %-át számítsa fel.
A következő, illetve a döntést követő három hónapban (március, április, május) azon soproni állandó vagy ideiglenes bejelentett lakcímmel rendelkező felnőtt lakosoknak, akiknek havi bevétele (munkabér, nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, álláskereső támogatás stb.) nem éri el a nettó 100 000 forintot, az önkormányzat biztosítson az összeghatár eléréséhez szükséges anyagi támogatást.
A fentiek egy részének biztosítása érdekében és a kieső bevételek miatt az önkormányzat hozzon létre egy nyitott szociális alapot, amelyre bárki utalhat támogatást az önkormányzat részére - írta a képviselp.
