Sikeresen ért véget a Soproni Közgáz középiskolásoknak szóló Egyetemfoglaló versenye

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán idén rendhagyó keretek között – virtuálisan – foglalták el a középiskolások a Soproni Közgáz berkeit a most véget ért két hetes szakmai versenyen.

Az online szimulációs játék során a csapatok egy-egy kiskereskedelmi boltot vezettek, amihez külön marketing stratégiát is ki kellett alakítani. A szakmai verseny és a marketing feladatok legjobbjai külön-külön is értékes díjakkal gazdagodtak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szakmai megmérettetésen a legsikeresebben a Vas Megyei Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum, „Nyerő Páros” csapata szerepelt, megelőzve a Győri SzC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, „Közgamik” , a szintén innen érlező „A 4 vezér”, a 4. a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum „Odaadó Oroszlánok” és a Győri SzC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum „Krúdy fröccs” csapatát.

A szakmai zsűri döntése alapján a marketing feladatok nyertese a Győri SzC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum, „Krúdy fröccs” csapata lett, őket kicsivel lemaradva a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum „Odaadó Oroszlánok” csapata és a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium „Agyalós négyes” együttese követte.

A több fordulós, izgalmas versenyen legjobban teljesítő csapatok értékes nyereményekben részesültek, összesen több mint 100 ezer forint értékben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek