Hetek óta gyakorlatilag alig hullott csapadék térségünkben, a mezőgazdaság már az aszálytól szenved. Az elkövetkezendő napokban számítani lehet esőre, záporesőre, a hétvégére pedig a hőmérséklet is valamelyest emelkedik.
Ma, azaz csütörtökön a délutáni, kora esti órákban lehet számítani záporesőre, ehhez párosul az élénk, olykor erős déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 fok környékén alakul.
Pénteken a szél valamelyest csökken, de egész nap változóan felhős lesz az ég. Csapadék főleg délebbre fordulhat elő. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. Hajnalban 5, napközben 13 fok várható.
Szombaton túlnyomórészt napsütéses idő lesz, az ismét délire forduló szél megerősödik. A délelőtt folyamán még szórványosan előfordulhat záporeső. A hajnali 1 és 2 fokos minimumok után napközben 13-14 fok valószínű.
És vasárnap ismét több csapadékra, és alacsonyabb hőmérsékletekre készülhetünk, a szél pedig ismét északnyugatira fordul.
