Aki kórházi járóbeteg-ellátáson veszt részt vagy meglátogatni szeretne egy beteget, annak negatív teszteredményt kell felmutatnia március 17-től. Az antigénteszt nem lehet 48 óránál régebbi, a PCR-vizsgálat pedig 72 óránál nem lehet régebbi. Ez a rendelet mind a négy KRAGES kórházban, mind a kismartoni kórházban érvényes.
A kórházak illetékesei az ORF-at-nek hangsúlyozták, hogy ezzel az intézkedéssel tovább kívánják csökkenteni a vírus terjedésének kockázatát, tekintettel az egyre növekvő esetekre és a fertőző vírusmutációkra Burgenlandban és a szomszédos régiókban. Az önteszt eredménye nem elegendő. A vizsgálatot a hét oltási központ egyikében, gyógyszertárban kell elvégeztetni vagy orvosnak kell kiadnia az igazolást. A rendelet a járóbetegeket kísérő személyekre is vonatkozik, az akut esetekre azonban nem. (Magyarul aki rosszul vagy vagy sérülése miatt megy a kórházba, attól nem fognak teszteredményt kérni.)
A korábbi látogatási szabályok egyébként változatlanok maradnak. A látogatás továbbra is csak azoknak a betegek esetében lehetséges, akiknek hosszabb ideig kell kórházban maradniuk. A kiskorú betegek látogatóinak, és a szülészeteken ugyanakkor nem kell negatív vizsgálati eredményt felmutatni.
Pénteken a burgenlandi kórházakban rendelkezésre álló 20 intenzív ágyból 15 helyet foglalt el COVID-os beteg.
