Egyre esélytelenebbnek látszik, hogy a Nagypéntekig hátralévő 16 nap alatt valamennyi 60 év feletti regisztrált megkaphassa a vakcinát, az meg végképp, hogy eleget tegyenek a miniszterelnök ígéretének és 2,4 millióan legyenek addig legalább egyszer beoltva – írja a Népszava .
“Ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani, akkor minden olyan embert, aki eddig regisztrált oltásra, azt húsvétig be is tudunk oltani” – mondta akkor a miniszterelnök, ez 2,4 millió embert jelentene. Ezt februárban nyilatkozta Orbán.
A Népszava cikke szerint erőltetett menetben talán befutható a Nemzeti Népegészségügyi Központ március elején tett 2 millió fős ígérete, de ez nem jelenti azt, hogy alig több mint két hét alatt meg fogja oldani a központi oltásszervező csoport az eddig kimaradt 850 ezer idős ember beoltását.
