Lezárt akta: ittasan okozott balesetet

A fertőrákosi férfi nekiütközött egy másik autónak, majd a járművét hátrahagyva, gyalogosan távozott a helyszínről.

A nyomozás adatai szerint Fertőrákos belterületén közlekedett autójával 2020. december 1-jén 13 óra 35 perckor egy Mercédesz típusú gépkocsi vezetője. Haladása során az úttesttel párhuzamosan leállított Volkswagen típusú gépkocsinak ütközött, majd az autójával addig közlekedett, míg az ütközés következtében kitört jobb első futóműve engedte. Ezt követően adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről gyalogosan távozott. A rendőrök a lakásán felkutatták a helybéli járművezetőt, vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták, majd további mintavételre a soproni kórházba előállították - írja honlapján a rendőrség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vett mintát a nyomozók elküldték szakértői vizsgálatra, amelynek eredményeként a vegyész szakértő megállapította, hogy a cselekmény ideje alatt a balesetet okozó gépkocsivezető ittas állapotban vezetett. A férfit a Soproni Rendőrkapitányságon ittas járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldték.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek