A kormány elkötelezett az emberek jólétének biztosítása mellett - a miniszterelnök főtanácsadója szerint

Ennek szemléltetésére több példát is felhozott.

Az Orbán Viktor vezette kormány elkötelezett az emberek jólétének biztosítása mellett, a magyar polgároknak nyújtott magas színvonalú szolgáltatások sorába illeszkedik a laptopok kiosztása is a tanulóknak és pedagógusoknak - mondta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szolgáltató állam lényege, hogy a döntéseivel támogatást nyújt társadalmi csoportoknak, segít nekik a mindennapokban.

Példaként említette a népszámláláskor használt táblagépek átadását iskoláknak, civil szervezeteknek, valamint az Európában egyedülálló Gondosóra programot, amelyben minden 65 év feletti részt vehet.

Ugyanígy, segítő szándékkal indult el a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása is - tette hozzá.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban utalt rá: "bő egy évtizeddel ezelőtt még évről évre nőttek a tankönyvárak, sokat kellett fizetni a menzáért, és az irodaszereket is maguknak kellett megvenniük a rászoruló családoknak".

"Ma már minden családnak ingyenes a tankönyv, háromszor annyit költünk szociális gyermekétkeztetésre és a rászoruló tanulók tanszercsomagot, ezen túlmenően pedig ingyenesen laptopokat is kapnak" - hangoztatta.

Beszámolt arról, hogy tavaly 120 ezer, idén 140 ezer laptopot adtak át, amelyet 2022-ben "tanárok és diákok vegyesen, most pedig még több évfolyamban a diákok" kapnak azért, hogy a korszerű tudást korszerű eszközökön szerezhessék meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek