Egyre meglepőbb trükkökkel állnak elő a balatoni vendéglátók

Van étterem, ami például külön számláz a palacsinta félbevágásáért.

Nagyon nehéz, valószínűleg nem is lehet igazságot tenni a vendéglátósok és a vendégek közötti csatárazásokban, hiszen a maga szempontjából mindkét félnek igaza van.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vendéglátósok egyszerűen szeretnének a felszínen maradni, a vendégek viszont gyakran úgy érzik, indokolatlanul sokat fizettetnek velük.

Ez utóbbi csoportba tartozik az a vendég, aki a balatonfüredi Halászkert étterembe tért be, és mivel úgy gondolta, nagyok az adagok, így félbevágatta a palacsintáját.

Otthon látta csak a számlán, hogy a tételért az étterem 300 forintot számolt fel.

Balatonfüred, Tagore sétány
Józing Antal

Az esetről a Blikk számolt be, amelynek újságírói elmentek a helyszínre, és maguk is ugyanezt tapasztalták.

„Két éve vezettük be, egy másik étteremtől vettük az ötletet. Viszonylag sok vendég kérte korábban is, hogy szedjük ketté az adagokat. Csakhogy ez nem két féladag, hanem annál több, az önök palacsintájára is több csokoládémártás és díszítés került így, valamint ezzel a tálaló személyzetnek is kétszer annyi munkája van. Jelképes összeg ez a 300 forint. Az alapanyag árak miatt készülünk egy 10 százalékos áremelésre, de a kettétálalás díján nem változtatunk” – adott magyarázatot a gyakorlatra az étterem vezetője.

Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke annyit tett hozzá, hogy valahol terítékdíjat számolnak fel ilyen esetben, hiszen két villa és két tányér kell.

Lapunk korábban részletesen foglalkozott a szervizdíj kérdésével is.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek