„A jövő héttől már országosan bevezethetik az arcmaszkok használatát a nyilvános, zárt terű vagy csoportosulásra alkalmas helyeken” – írja a Magyar Nemzet .
És mivel a lap afféle kormányzati szócsőnek számít, így minden bizonnyal nem légből kapottak az információi.
Az is könnyen lehet, hogy a kormány így teszteli, mit gondol a közvélemény a tervezett változtatásokról, amelyeket május 3-án jelentenek majd be.
Habár a hivatalosan közölt számokon és a trendeken nagy változás nem látszik – például minden eddiginél több Covid19-fertőzött van kórházi kezelés alatt –, úgy tűnik, a magyar kormány sem akar lemaradni az európai trendekről és komolyabb lazításra készül.
Minden bizonnyal az is hozzájárul a változásokhoz, hogy a vállalkozások egy jó részének már két hónapja gyakorlatilag semmiféle bevétele nincs.
A lap szerint ezek lesznek a változások:
- Az arcmaszk kiterjesztett használata
- Megváltozik az időseknek fenntartott bevásárlási sáv
- Többféle boltot fel lehet majd keresni. Ilyenek lesznek például a ruha- és a cipőkereskedések, a játék- és a könyvesboltok, amelyeket úgy kell kialakítani, hogy tartható legyen a másfél méteres távolság
- „Elképzelhető”, hogy élelmiszerüzletek négyzetméterben meghatározott mérete alapján kiszámítják, hogy hány vevő betérése lehet optimális egy időben
- Szabályozzák a tömegek fogadására alkalmas szabadtéri turisztikai pontokon a védekezés
- Még májusban kinyithatnak a szállodák, hogy előkészítsék a szezont
- Az éttermek és kávézók fogadhatnak majd vendégeket, de itt is kötelező lehet az arcmaszk használata, illetve a távolságtartás, amihez a cégeknek kell biztosítaniuk a körülményeket, például az asztalok elhelyezésével, a vendégtér szellősebbé tételével
- A 65 év felettiek továbbra is kiemelt figyelmet kapnak
