Hagyta 10 éves gyerekét vezetni egy anya Zalában

Ráadásul délután.

A rendőrök 2022. április 8-án 15 óra 44 perckor Nagykanizsán észlelték, hogy egy közforgalom elől el nem zárt zsákutca táblával jelölt, két irányú, mindkét oldalán kijelölt parkolóhelyekkel ellátott útszakaszon közlekedik egy személyautóval egy gyermek és mellette jobb első utasként helyet foglal egy hölgy.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendőrök igazoltatták a 41 éves nagykanizsai nőt és megállapították, hogy 10 éves gyermekének átengedte a vezetést, aki a jármű biztonságos vezetésére képtelen volt. Az egyenruhások ezt követően az édesanyát előállították, majd járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek