Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére

Közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint.

Júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére – közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából az MTI-vel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A közleményben azt írták, a kormány köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak, azért az elkötelezett munkáért, amit nap, mint nap nyújtanak a betegek ápolása és gyógyulása érdekében.

Úgy fogalmaztak: „Az egészségügyi dolgozók iránti megbecsülésünket jelzi, hogy a mostani háborús idők ellenére is júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére és a jövő évi költségvetésben is újabb ápolói béremeléssel számolunk.”

Az ápolói béremelés közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint. Hangsúlyozták: az egészségügyben dolgozók bérfejlesztése átlagosan ugyanilyen mértékben történik meg, ugyanis 50 milliárd forintot különített el az ápolók és az egészségügyben dolgozók idei alapbéremelésére a kormány.

Hozzátették, az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, a mostani emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan négyszeresére emelkedik, és a kormány tervei szerint a béremelés 2024 márciusában is folytatódik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek