Kilenc éves kislány vált szexuális bűncselekmény áldozatává Mosonmagyaróváron

Éveken át molesztálta nevelt lányát egy férfi, akinek a Győri Fellebbviteli Főügyészség most meghosszabbította a büntetését.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben egy kislány már 9 évesen szexuális bűncselekmény áldozata lett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A jogerős tényállás szerint a vádlott és az élettársa mosonmagyaróvári lakásukban közösen nevelték 4 közös gyermeküket és a nő korábbi kapcsolatából származó 2 gyermeket. A nevelőapa 2013 júliusától a 2004 júniusában született nevelt lányával rendszeresen szexuális cselekményt végzett, illetve annak eltűrésére kényszerítette. A gyermek kezdetben nem tiltakozott, mert félt, hogy a vádlott megveri. Amikor idősebb lett, tudatosult benne, hogy ez nem normális szülői magatartás, megpróbált ellenállni. A vádlott ekkor erőszakos lett vele, és azzal fenyegette, hogy a korábbi aktusokról felvett videót megmutatja az édesanyjának. A sértett 2022 januárjában merte elmondani a vele történteket az édesanyjának, aki azonnal feljelentést tett.

A Győri Törvényszék a vádlottat szexuális erőszak bűntette és 2 rendbeli szexuális kényszerítés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerül kapcsolatba. Kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, kötelezte 1,2 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla a 2024. október 10-én kihirdetett ítéletében egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával. A szexuális kényszerítés bűntettének minősített cselekmények súlyosabban, szexuális erőszak bűntettének minősülnek, ezért a büntetés tartamát 18 évre felemelte - áll a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek