Az Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921 című dokumentumfilm emléket állít mindazoknak, akik tettek azért, hogy Sopron és a környező falvak megmaradtak magyarnak. Az 52 perces dokumentumfilm Magyarország első, sorsdöntő soproni népszavazásáról és előzményeinek történetéről szól. A stáb forgatott a Soproni Múzeumban, a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárban, valamint az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárában is. Szakértő történészek segítették az alkotókat, részt vett a munkában Ujváry Gábor, Tóth Imre, Sarkady Sándor, Dominkovits Péter, Fiziker Róbert, Krisch András is. Az alkotók a korabeli forrásokból merítve készítettek illusztrációkat, melyekben színészek és hagyományőrzők is közreműködtek.
A nézők a selmeci-soproni főiskolás, ifj. Krug Lajos szemszögéből láthatják a korabeli eseményeket és a városban uralkodó hangulatot - írja az MTVA . A film az 1919 és 1921 között történésekkel mutatja be, milyen volt Sopron a sorsdöntő népszavazás előtt, miről és hogyan gpndolkodtak a soproniak. Szó esik a tüntetésekről, a második ágfalvi csatáról, az összecsapásban elesett erdőmérnök hallgatóról, Machatsek Gyuláról és a referendum előkészítésének menetéről is.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött alkotás producerei Maruzs Roland és Bárány Krisztián, az illusztrációk főszereplője Horváth Márk, a filmzenét a Príma-díjas zeneszerző, Cseh István jegyzi, a film narrátora a Kossuth-díjas színművész, Reviczky Gábor. Rendezőként és forgatókönyvíróként Bárány Krisztián jegyzi az alkotást.
