A Magyar Honvédség tagjainak fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítania

Valamire nagyon készül az Orbán-kormány, már életbe is lépett a katonákat érintő rendelet.

Az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt most Magyarország biztonsága és védelme az első. A háború indokolttá teszi, hogy a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésre és kiképzésére szánt időt. A kormány ezért rendeletben rögzíti, hogy a háborús veszélyhelyzet idején a Magyar Honvédség tagjainak akár fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítania.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményében úgy fogalmazott, hogy a Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint humanitárius tevékenység végzése a nemzetközi jog szabályaival összhangban. A Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel.

Közölték: a Magyar Honvédség állományának tagja - az állományilletékes parancsnok utasítása szerint - köteles szolgálatteljesítés céljából rendelkezésre állni, szolgálatot adni, valamint túlszolgálatot teljesíteni.

Az állomány tagjai számára szolgálati rend bevezetése rendelhető el az alapkiképzés, a katonai kiképzések, gyakorlatok, szakmai felkészítések és tanfolyamok, a tábori körülmények között végrehajtott kiképzés, a hazai vagy Magyarországon végrehajtott nemzetközi gyakorlat, törzsgyakorlás során. A parancs szóban, azonnal is elrendelhető - adta hírül az MTI.

A Magyar Honvédség veszélyhelyzeti működési rendjéről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlönyben hirdették ki és kedden életbe is lép.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek