Magyar Péternek még nincs meg a pártja, de máris rengetegen szavaznának rá

A Blikk oldalán szavazók mintegy 85 százaléka szavazna az ügyvéd potenciális politikai formációjára.

Magyar Péter közel három hete kezdett bele intenzív közéleti kampányába, az elmúlt napokban (a kezdeti teljes elzárkózás után) már pedzegette, hogy akár politikai karrierbe is kezdene.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Blikk megkérdezte olvasóit, szavaznának-e Magyar pártjára – úgy, hogy egyelőre vajmi keveset lehet tudni arról, pontosan milyen irányultságú politikai tömörülésben gondolkodna, és eddig céljait is elég elnagyoltan közölte csak.

Ennek ellenére az eredmény mindent elsöprő lett: a lap oldalán szavazók mintegy 85 százaléka szavazna az ügyvéd potenciális politikai formációjára.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek