Négyen haltak meg pénteken az utakon

Egy híján ötven személyi sérüléses balesetnél kellett a intézkedie a rendőröknek.

Magyarország területén október 11-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 49 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos kimenetelű közlekedési balesetben négy ember vesztette életét, 10 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A rendőrség közölte azt is, a szolgálatot ellátó állomány összesen 194 személyt fogott el, közülük 43 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 69 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 162 embert állítottak elő, köztük 62 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további három személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 78 esetben történt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek