Nem éppen erre számítottunk: frontokkal tör be az augusztus

Nehéz megjósolni, hogy pontosan mi vár ránk a héten.

Több időjárási front is érkezik a héten fölénk, így kedden délutántól szerda reggelig és pénteken, valamint szombaton is sok helyen van esély kiadósabb csapadékra, vasárnapra pedig érdemben visszaeshet a hőmérséklet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kedden délelőtt még napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Ezzel együtt csapadékzóna is érkezik, mely estig nagyjából az ország északnyugati, nyugati harmadában okoz többfelé esőt, záport, akár felhőszakadással is kísért zivatart.

Késő este már a Duna-Tisza közére is átterjedhet a csapadék, a déli szél pedig nagy területen lesz élénk, majd a front mentén északnyugatira fordul, és erős, viharos széllökések is lehetnek, melyekre zivatarok környezetében is számítani kell.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között valószínű.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek