Olvasónk arról számolt be, hogy a 2025. október 3-án, Szombathelyről 9:12-kor induló Pannónia InterRégió nem indult el időben, mert nem volt kalauz a járaton. Az utasok elmondása szerint több mint egy órát várakoztak a szerelvényen, tájékoztatás nélkül.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a GYSEV-et, de ők csak annyit közöltek, hogy az érintett járatot a MÁV üzemelteti, így ők tudnak bővebb tájékoztatással szolgálni. Így megkerestük a MÁV-ot – kétszer is –, majd az alábbi tájékoztatást kaptuk:
Egy korábbi járat műszaki hibája miatt pótlóbusszal érkeztek a jegyvizsgálók a Szombathelyről 9:12-kor induló Pannónia InterRégióhoz. A térségben közúton hosszabb az eljutási idő, mint vasúton, ezért nem tudtak időben Szombathelyre érkezni. Aznap ez a járat nem közlekedett: két pótlóbuszt is indítottunk a kimaradó Pannónia InterRégió helyett, Zalaszentivánig pedig egy későbbi vonattal is tudtak utazni utasaink.
– írták a válaszukban.A vasúttársaság hozzátette, hogy a MÁV applikációban és a MÁVINFORM felületén tájékoztatták az utasokat, azonban Szombathelyen az állomás utastájékoztatását a GYSEV végzi, így ezzel kapcsolatban ők tudnak nyilatkozni.
A MÁV az utasoktól elnézést kért, és közölte, hogy az 50 százalékos késési biztosítás természetesen jár azoknak, akik ezzel a járattal utaztak volna. Nekünk pedig az alábbi vicc jutott eszünkbe:
A főnök felhívja az alkalmazottját:
- Feri, szombaton be kéne jönni dolgozni!
- Rendben, főnök! De tudja, hétvégén rosszabb a közlekedés, kicsit késni fogok.
- Oké, és mire tudsz beérni?
- Hétfőre!
