Nem lesz inflációkövető bérezés az orvosoknál

Egyeztetett Pintér Sándor és a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A Belügyminisztériumban egyeztetett egymással az egészségügyi ágazatért felelős felsővezetés és a Magyar Orvosi Kamara(MOK). A Napi.hu beszámolója szerint a tárgyalást a MOK elnöksége kezdeményezte.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A MOK szerint valós, érdemi egyeztetés volt, amelynek van néhány kisebb azonnali eredménye, több területen közös munka kezdődik, de vannak olyan területek is, ahol továbbra is jelentős a nézetkülönbség.

Az egyeztetésen részt vett többek között Pintér Sándor miniszter és az orvosi kamara elnöke, Kincses Gyula is.

Miniszter többször kitért az orvosok és szakdolgozók erkölcsiségére, az elmúlt időszakban felmerült bűncselekményekre (utalva a hálapénzekre), illetve a betegek által tapasztalt, jelzett kommunikációs problémákra. Pintér az általános orvosi etika helyzetét nevezte meg a köz- és magánellátás szigorú elválasztásának egyik okaként.

A tárgyaláson elhangzott az alapellátásban a szakdolgozói bértámogatást nem tervezik megemelni a szakdolgozói béremelésnek megfelelően, azt a praxisfinszírozásból kell kigazdálkodni az alapellátóknak. Valamint a rezsiköltségek átvállalását sem tervezik. Kormányzati cél, 2028-ra csak meghatározott létszámot ellátó praxisok maradjanak fenn.

A belügyminiszter szerint a munkaidő mindenki számára 8 óra. Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, hogy lehetőség lesz 6 órás munkarendre, de akkor ehhez igazítják a bérezést is. A kamara szerint azonban a teljes munkaidőt nem lehet 8 óra rendelési idővel kitölteni, mert egyrészt ilyen munkaterhelés már ellátásbiztonsági kockázat, másrészt az orvosnak a rendelési időn kívül vannak adminisztratív feladatai is.

Nem lesz inflációkövető bérezés. Pintér Sándor azt mondta: erre nincs lehetőség, úgy gondolja, senki nem részesül inflációkövető bérezésben más területeken sem. Prioritás lesz az egészségügy informatikai fejlesztése is, mert elmaradott.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek