Nem szűnik meg a Magyar Orvosi Kamara

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerint a kamara elnöke „külső, politikai sugalmazásra teszi”, amit tesz.

A Magyar Orvosi Kamara nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az új jogszabályi környezetben is - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 reggeli műsorában csütörtökön.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Takács Péter közölte, az orvosi tevékenység végzésének három kritériuma – érvényes működési engedély (szakvizsgák megléte), a kötelező kamarai tagság és a foglalkozás-egészségügyi engedély – közül a parlament által elfogadott törvény csak a kötelező kamarai tagságot szünteti meg.

A kötelező kamarai tagság megszüntetésének az volt az oka, hogy „az elmúlt időszakban a kamara nem köztestületként, hanem politikai aktorként kezdett tevékenykedni” – tette hozzá.

Azt mondta, a kamara olyan nyomásgyakorlási eszközöket választott és olyan nyomás alá helyezte a háziorvosokat, ami az új ügyeleti rendszer ellehetetlenítésével járt volna, ezzel pedig a közvetlen betegellátást veszélyeztette volna. „Ezt a kormány nem tartotta helyesnek, lépéskényszerbe kerültünk” – emelte ki Takács Péter.

Az egészségügyért felelős államtitkár kitért arra, hogy a kamara a szakmai érdekképviseletet a jövőben is végezheti, az etikai eljárásokat pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) folytatja majd le.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: egy etikai eljárás „nem egy baráti ejnye-bejnye”, a legsúlyosabb esetben az orvost felfüggesztik, kizárják, tehát orvosként nem dolgozhat tovább. Az adott orvos betegei így ellátatlanul maradnak, és az orvos megélhetése is veszélybe kerül – tette hozzá.

Ezért fontos – folytatta –, hogy ezt a fajta etikai eljárást egy másik testülethez, az ETT-hez delegálja a törvény. Ez egy nagy múltú testület, és a tanácson belül már régóta működő kutatásetikai bizottságok mintájára most létrehoznak egy orvosetikai bizottságot is az ETT-n belül – ismertette Takács Péter.

A törvény szerint az ETT egy új etikai kódexet alkot, ennek mentén fognak lezajlani az etikai eljárások is – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a kamara elnökének, Kincses Gyulának mi a pontos célja, Takács Péter azt mondta: „ezt nehéz megfogalmazni, (...) én már nem tudok másra gondolni, mint hogy külső, politikai sugalmazásra teszi ezt.”

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek