Ömlik a magyar gabona külföldre

Nem él az állam a határozatba foglalt elővásárlási jogával.

Az elmúlt két és fél hónapban az állam egyszer sem élt a gabona-elővásárlási jogával – mondta a Népszava kérdésére az Agrárminisztérium.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormány az Ukrajna elleni háborúra reagálva március elején hozott határozatot arról, hogy május 15-ig be kell jelenteni minden Magyarország területéről külföldre irányuló gabonakivitelt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). (A bejelentési kötelezettség a búzára, rozsra, árpára, zabra, kukoricára, szójababra és napraforgóra vonatkozott.)

A bejelentési kötelezettség mellett ráadásul elővásárlási jogot is kapott a kormány, amelyet akkor érvényesíthet, ha az exportra szánt mennyiség veszélyezteti a magyarországi ellátást.

Ez azonban egyszer sem történt meg, közölte az agrártárca. Elmondásuk szerint a rendelkezés bevezetése óta összesen mintegy 3 millió tonna termény exportját jelentették be, a korábbi évek azonos intervallumában is ennyit szoktak, nem volt indokolt az elővásárlási jog gyakorlása.

A lap emlékeztet: a bejelentési kötelezettséget nemrég július közepéig meghosszabbították. Arról, hogy további hosszabbítás is várható-e, egyelőre nem nyilatkoztak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek