A Nyugat.hu néhány nappal ezelőtt foglalkozott a magyarországi fürdők újranyitásával.
Akkor többek között azt írtuk, hogy a koronavírus-járvány közben nehezen tudjuk elképzelni a működésüket, és ezzel láthatóan így voltak maguk az üzemeltetők is: Vas megye négy nagyobb fürdőjét (Bük, Sárvár, Celldömölk, Szentgotthárd) kerestük meg kérdéseinkkel, és mindenhol időt kértek a válaszhoz.
Aztán még aznap nyilatkozatot adott ki a fürdőszövetség, amiben azt írták, hogy kezdeményezték a Nemzeti Népegészségügyi Központnál (NNK) és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
És most megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) két kézikönyve , amelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ bevonásával készítettek - azaz valamennyire hivatalosnak számít.
Viszont maradt némi bizonytalanság is a rendszerben; hiszen az MTÜ azt írja, hogy ezek nem kötelező szabályok, csak ajánlások, amelyek ráadásul a későbbiekben változhatnak.
Ugyanakkor gyanítjuk, hogy az éttermek, szállodák, fürdők, múzeumok stb. – mivel más nem áll rendelkezésükre - ezeket a mankókat fogják használni.
A fürdőkre vonatkozó ajánlások az attrakciókról szóló kézikönyvben találhatók, és külön fejezetben foglalkozik a természetes vizű strandokkal, illetve a fürdőkkel és uszodákkal.
Itt vannak a legfontosabbak:
- A természetes vizekben 2 méter, a zárt fürdőkben 1,5 métert kell biztosítani a személyek között (kivétel az egy háztartásban élők). Ugyanez vonatkozik a vízpartra.
- Több pénztár megnyitásával kell csökkenteni a sort a jegyvásárlásnál, illetve szorgalmazni az online jegyvásárlást.
- A várható legnagyobb vendégszámra vonatkozóan egy főre számítva 20 négyzetméter területet szükséges biztosítani. (Természetes vizeknél ez korábban 10, míg a fürdőknél 8 négyzetméter volt.)
- A fenti számok alapján kell számolni egy-egy strandegység beengedését.
- Kétóránként fertőtleníteni kell az öltözőkabinokat.
- 30 percenként fertőtleníteni kell a stégkorlátokat, medencekorlátokat és a vízbejutást segítő egyéb eszközök kapaszkodóit.
- A vizesblokkokat óránként kell takarítani.
- Kiemelt figyelmet kell fordítani a közös terek, öltözők, zuhanyzók, medencék, egyéb felületek, lábmosók higiéniai állapotának fenntartására.
- A fürdőhely területén, a büfékben és a mellékhelyiségekben, zuhanyzókban folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell elvégezni.
- A bérelt vízi szabadidős és sporteszközöket a használatok között fertőtleníteni kell.
- Kötelező papucshasználat.
- A pihenőterekben pihenőágyakat legfeljebb 2 darabonként minimum 1,5 m távolságra kell elhelyezni.
- Csak feszített víztükrű, vízforgatóval ellátott medence üzemeltethető, azonban élményelemek nélkül.
- A gőz-, szauna szolgáltatás szünetel, csakúgy, mint a jacuzzi és a pezsgőfürdők.
- A beléptető karórák fertőtlenítése kivétel nélkül minden használat után.
- A test-, és gyógykezelések a jogszabályban rögzítettek szerint, az NNK irányadó útmutatása alapján végezhetők
A fenti listával valóban választ kaptunk több kérdésre, az viszont már egy másik cikk témája lehet, hogy az ajánlások – különösen egy wellness-fürdő esetén - mennyire szabnak gátat a vendégek jegyvásárlási kedvének, illetve ilyen korlátozásokkal mennyire érdemes üzemeltetni egy-egy fürdőt.
