Sportcsarnokból és kollégiumból is lopott

Tűzlépcsőn mászott fel a diákotthonba a húsz éves tolvaj.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfival szemben, aki Győrben sportcsarnokból és kollégiumból is lopott. A vádirat szerint a 20 éves férfi 2023 őszén az edzés ideje alatt bement egy sportcsarnokba, és az öltözőben ellopott több sportolótól összesen közel 67 ezer forintot. Egy héten belül még két alkalommal ismételte meg a lopást, és összesen több mint 140 ezer forintot zsákmányolt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Pár nappal később egy kollégiumba ment be, úgy, hogy a tűzlépcsőn felmászott, majd egy ablakon át bejutott az épületbe, ahol öt kollégistától több mint 90 ezer forint értékben lopott készpénzt, ruhát, műszaki cikkeket.

Végül a férfit a helyszínen elfogták, így az ekkor ellopott értékek visszakerültek tulajdonosaikhoz.

A letartóztatásban lévő terhelt ellen az ügyészség több rendbeli, minősített lopás miatt emelt vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben a döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

(Nyitóképünk illusztráció!)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek